A Fa-Jankó

 Hol vót, hol nem, vót valahol a Tejvel-kása hegyen túl, amiben három éhes szabóinas kiskanállal egy hét alatt akkora lyukat vájt, hogy szekerestül be lehetett vón hajtani. De tán még azon is túl élt egy öregember a párjával, fiával, menyével, és két kicsiny onokájával. Kicsiny házban laktak, amit még maga az öregember épített, fiatalember korába. Igaz a nagy munkákat nem magában tette, hanem a rokonság-komaság is jött, s Kalákában készült a ház. De már az apróbb dolgokat maga csinálta a vén. Deszka fűrészelést, fahántolást, gerenda-vágást, sár-készítést, sövényfonást mind egyedül végezte. Idővel aztán kész lett a vályog-falu ház, a patics-falu istálló, s hozzá ragasztva a sütőház. Csinált hozzá fából ólat az apró jószágnak, s külön a disznóknak is. Megcsinálta még a szerszámot is hozzá, csak a vas-félét kellet pénzér venni. Gyalupadtól, reszelőnyélig, ami fából volt ő maga készítette.

 Lassacskán azonban eltőtt felette az idő, már nem fúrt-faragott, se szeme, se keze nem volt mán hozzá. Még ki-kijárt kapálni a háztájiba, mert a fődet be kellet valaha adni a közösbe. Nem is szívelte hát a szocikat. Aztán később már a politika sem érdekelte, ekkor már csak az unokái jelentették az örömet számára. Sok-sok mesét tudott, s a gyerekek szájtátva halgatták nagyapó meséit. Néha elrévedve mesélt a régi időkről is.

 Vőfénykedet valaha, s bizony százon felül kísért mennyasszonyt, mire a sajátját követte a falu templomába.

 Hej, haj! Mily szép idők voltak! Bár oly eset is volt, hogy majdnem megverték, mikor egy gazdag legény módos leányt vezetett az oltárhoz, s vagyon a vagyonhoz elv miatt nem nézte senki a menyecske ábrázatját, csak ő dicsérte, mondván: "Íme a szép mennyasszony!"

 Ez is elmúlt, már csak tengeri hántáskor, vagy télen almahámozáskor- almaszirmot gyártottak belőle, valahun - hallgatták felnőttek is az öreget. Máskor csak az unokák füle volt nyitva a mesére. Főleg a kisfiú figyelte tátott szájjal, csodavárón a történeteket, s képzeletében ő lett a legkisebb királyfi, a szegénylegény, vagy épp Fehérló-fia. Ez a kislegényke fedezte fel egyszer az udvar sarkában, hogy egy nagyfejű, négylábú valami áll ott. Nem tudta mi is lehet, de rá tudott ülni, s a hasa alatt lévő pedált, ha megrúgta, akkor erősen bólogatni kezdet. Így lett a gyalupadból-, mert az volt, ha csak ilyen paraszti is - vénségére táltos paripa, aki kisgazdáját átrepíti hetvenhét határon is.

 Történt egyszer, mikor a gyerek épp a tizenkétfejű sárkányt aprította, arra járt az öreg is.

A fiúban feltámadt a kíváncsiság az eszköz iránt s rákérdezet: Mi ez nagyapa?

Talán tréfa volt, talán neki is ezt mondták kicsi korában ma már nem tudható, de az agg ekkor nevezte ki a gyalupadot Fajankónak. Rajta is maradt a tisztes szerszámon a csúfság!

S bár ennek már van harminc éve, s nincs már meg a Fajankó, nincs már meg az öreg se - bizony fel szállt már a Szent Mihály lovára rég -, de az unoka még ma is a régi hátasára gondol, ha meghallja a fajankózást!

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.