A japán történelem kezdetei
A japán történelem kezdetei
A japán regék szerint, mintegy 3000 évvel ezelőtt Amateraszu istennő, aki maga a nap, egy hatalmas kardot merítet bele a tengerbe, ami leért a mélybe. Amikor kiemelte a pengét, a róla lehulló iszapcseppekből lettek a japán szigetek. Majd az itt megteremtett emberekhez az istennő a saját unokáját küldte, hogy vezesse őket. Hogy pedig isteni leszármazását igazolni tudja adott neki három tárgyat, egy tükröt, egy ékszert és egy kardot. Ezekkel, az isteni jelekkel ő lett az első császár. Vagyis az első mikádó.
Ennyit a mitológiáról. De a japán történelem így is elég érdekes.
A modern japánok közeli rokonságban állnak a kínaiakkal, és a koreaiakkal. Ugyanakkor proto-fehéremberek is. Az utóbbiak közzé tartoznak a legészakobb szigeten, Hokkaidón még létező ajnuk. Az ő kulturális és rasszikus beolvadásuk magyarázatott adhat egyes japánokon észrevehető nem mongoloid jellemzőkre.
A japán szigetekre történő bevándorlás egy hosszadalmas folyamat volt. Még a Kr.u. 8. században is jelentős mennyiségű bevándorló érkezet. De ebben a korszakban már az északon élő ajnukon, és a déli részeken élő különböző kultúrájú népcsoporton kívül egységesnek lehet tekinteni Japánt.
Az első bizonyítékok a bevándorlásról tízezer évesek, hiszen itt és Kínában találták a legrégibb cserépedényeket. Japánban kb., Kr.e. VI. évezredben jelenik meg itt egy halászó-vadászó-gyüjtögető primitív kultúra, amelyre a fakó mintájú változatos formájú edényeiről Dzsómon-kulturának hívnak. Ezt a kultúrát az északi részek kivételével Kr. e. 3. századra kiszorította egy fejlettebb, mezőgazdasági társadalom: a Jajoi kultúra. Fő jellemzői az egyszerű, vékonyfalú, korongolt edények, a bronz és a vas ismerete, valamint az öntözéses rizstermesztés voltak.
Ezt a kultúrát a hatalmas, összehordott, földhalmokkal fedet vezéri sírokról tumulus korszaknak nevezet időszak követte. Az ebből az időszakból származó leletek, egy harcias, lovas, arisztokratikus népre utalnak, akik sokban hasonlítanak az Északkelet-Ázsiát elárasztó lovas nomádokra- hunok-. Ez a korszak a Kr. u.7. század végéig megmaradt, majd hirtelen eltűnt, valószínűleg a buddhizmus hatására.
Ekkor Japánban már éles osztálykülönbségek által tagolt mezőgazdasági társadalom létezik, ami sok-sok kis „országra” van felosztva. Valószínűleg törzsegységenként tagolódott az akkori Japán, amit egy laza uralmi rendszer fogott össze. Egy Kínában járt küldöttség a „királynő országának” nevezte az államot.
Ebben az időben jelennek meg az első krónikák is 712-ben a Kodzsiki és a 720-ból való Nihonsoki. Ezekben szó van a császárság mitikus kialakulásáról, valamint említés történik egy nagy hódításról, amit Kjúsúról indított el Honsú középső része a Japán-beltenger és a Kantó-alföld irányába a jamato törzs. Nem sokára egész Japánt uralmuk alá hajtották, és így született meg Nippon- vagy Nihon-, amit nevének dél-kínai kiejtése alapján Japánnak hívunk. A jamato törzs vezetői un. pap-főnökök voltak, amit többek között a Három Császári Regále is mutat, ami ebből a korból maradt ránk. Köztük van egy, hosszú vaskard, ami a Délkelet-Ázsiai fegyverekre hasonlít, egy Kínából származó bronztükör, ami a Napistennőt szimbolizálja. Valamint a görbült ékkő (magatama) egy medvekarom alakú kis kövecske, amihez hasonlót gyakran találnak a koreai ásatásoknál.
A jamato uralom alatt az országot „klánokra” udzsikra osztották, melyeknek örökletes úton hatalomra jutott főnökeik, sőt saját isteneik is voltak. Ezek a családok uralkodtak a benek nevezett. Különböző foglalkozást űző csoportokon. De a jamatoknak is voltak saját udzsijaik, amik egész Japán területén szétszórva, az ellenőrzést és rányitást végezték.
Az udzsi társadalom már magában hordta a későbbi feudális Japán szilárd hierarchiáját, és a Koreából származó jamato pap-törzsfőnökökből lett a császári családfa, ami először az isteni leszármazást igazolta, ma pedig a világ legősibb uralkodóháza. Ennek a kornak a vallási hiedelmei szintén fennmaradtak, ma, mint sintót „istenek útját” ismerjük.
|