Havasok alatt

 

 

 

  ltotag olvassa a lapot.

1
Szmll
Induls: 2006-10-10
 
Bejelentkezs
Felhasznlnv:

Jelsz:
SgSg
Regisztrci
Elfelejtettem a jelszt
 
Alexiel novelli
 
Trtnelem...
Trtnelem... : A pozsonyi csata

A pozsonyi csata


   A pozsonyi csata

                           

 

 

 Mint tudjuk a magyar honfoglals 895-903 kztt zajlott. A Duna nyugati partjt valamint az egsz Bcsi medenct 903-ra vettk birtokukba seink. Elszr csak a Fischa-folyig terjedt a magyar hatrr-gyep, de a 907-es pozsonyi csata utn egszen az Enns-folyig elfoglaltk az Alpokaljt –ekkor emlegettk a nmetek az Enns-en tli vidket, vagyis az „oder Enns”-t, innen ered az perencis tenger, s mindez 130 vig gy is maradt. Ezrt van az is, hogy a brmely orszg fvrost a sajt npnek elnevezse alapjn magyarostottuk, kivve Bcset, ami a 900-vekben mg csak egy kicsiny falu –no s Pozsonyt, de ez ms krds.

 

 

 Miutn a magyarsg elfoglalja ezt a terletet- mivel ebben a korban hatalmi r volt ezen a fldn, hiszen Nagy Kroly halla utn a frank fejedelmek egymssal hadakoznak, a Morva-fejedelemsg pedig soha nem is terjedt ki a Dunntlra. Radsul a magyarok Szvatoplukkal szvetsgben elg sokat harcoltak a bajorok, s a csehek ellen. Szvatopluk azonban 894-ben meghalt, t a fia Mojnir kvette a trnon, aki a szvetsg megtartsa rdekben, mg pogny eskre is ksz volt. Megeskdtt egy kettvgott kutyra.

 Mivel a nmet rdekeket nagyon is zavarta a magyarsg megtelepedse, hiszen Pannnit a sajt tartomnyuknak tekintettk- mg, ha pp nem is terjedt idig a vilgi hatalmuk. Gyermek Lajos (900-911) nmet kirly az egsz birodalombl sszegyjttt hadakkal- mintegy 400000 fvel- megindult 907. jnius 17. tjn a rmai limest- hatrt- kvetve, a sereg a Duna jobb, s bal partjn kettosztva haladt a folyn pedig az utnptlst szlltottk hajkon. Ez a felvonulsi md hagyomnyosnak tekinthet, hiszen az avarok ellen vonul Nagy Kroly is ezt az utat kvette, s neki sikerlt is legyznie az avarokat –tegyk hozz volt az egyetlen. Pedig mg 1050 tjn is ezen az tvonalon tmadtak a nmet seregek I. Andrs Magyarorszgra.

 A nmet sereg mintegy 25 km-es napi utat megtve 7 nap mlva rte el a Bcsi-erdt, ahol mr szlelte ket a magyar hatrr-portya. Valahol a Fischa-foly krnykig a nmetek nyugodtan haladtak, de innen mr a folyamatosan berkez magyar hadak tmadjk ket. Az lland zaklatsokkal lasstottk a magyar csapatok a nmet elrenyomulst. Mivel a terep, s a helyismeret is a magyarokat segtette, gy mr itt komoly csatrozsokra kerlt sor. Ezt bizonytjk a nekrolgiumokban felsorolt nevek, s hallozsi idpontok bizonyoss teszik, hogy mr jnius 28-30.-kztt is komoly csatrozsok folytak a Duna jobb partjn. Ezen az oldalon a pspksgek hadai vonultak, Theotmr salzburgi rsek vezetsvel, s tbb pspk hallt emltik mr ebben az idszakban –legalbb kt pspk. A felvonul nmet hadak tulajdonkppeni fvezre Luitpold bajor hatrrgrf volt. a seregrszt a Duna bal partjn vezette, a folyn lefel csorg hajrajnak pedig Sieghardt volt a vezre.

 Mire a nmet sereg Pozsony- a korabeli forrsok szerint Braslavespurch- al rt jlius 4-n akkora a teljes magyar hader –mintegy 20000 f- is megrkezett. A magyar csapatok els teendje volt, hogy a folyn halad flottt tapls nyilakkal felgyjtottk, innen Sieghart csak nhnyadmagval tudott megmeneklni. Ezt kveten a teljes magyar hader a foly jobb partjn vonul pspki hadakra tmadt, amit szinte teljesen fel is szmolt. Az szaki parton, Pozsonynl ll fhad nem tudott segteni nekik, ezrt az elhunytakat megsiratva nyugovra trtek. Ekzben rpd hadai- kevs kivtellel, mert azt a ltszatott akartk kelteni, hogy mg mindig a tlparton vrnak- tkeltek a Dunn, s vratlanul rajta tttek a bajor hadakon. Ezt a seregrszt is megsemmistettk. A megmaradt nmet hadak meneklni kezdtek Ennsburg fel, de a gyorsabb magyar lovassg teljesen megsemmistette ket. Itt azonban nem lltak meg, hanem Ennsburg vrt is bekertettk. A vdk egyik kirohansa alkalmval vratlanul megfutamodtak a magyarok, mire a teljes vdsereg utnuk vetette magt, de ez csak les volt, s a vdket is lemszroltk.

Ez a csata mutatja a magyar hadmvszet fejletsgt, a kor Eurpjhoz kpest, s br a pozsonyi csatban rpd s hrom fia is meghalt, de a magyarsgnak sikerlt megvdenie az orszgot.

 Mg egy rdekessge van ennek a csatnak. Mgpedig az, hogy annyira klasszikus, s ugyanakkor modern is, hogy ktelez tananyag, valamint vizsgaanyag is a West Pointon. Vagyis az amerikai hadsereg tisztikarnak ismernie kell!! Vajon a magyar hadseregnek mirt nem tantjk?

Szlj hozz te is!
Nv:
E-mail cm:
Amennyiben megadod az email-cmedet, az elrhet lesz az oldalon a hozzszlsodnl.
Hozzszls:
Azrt, hogy ellenrzhessk a hozzszlsok valdisgt, krjk rd be az albbi kpen lthat szt. Ha nem tudod elolvasni, a frissts ikonra kattintva krhetsz msik kpet.
rd be a fenti szt: j CAPTCHA krse
 
 
Mg nincs hozzszls.
 

Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints