Egy maroknyi föld



Egy maroknyi föld zöld kis tasakban!
Aranyos zsinórral szorosan átfogva.
Némán, csendben, a vitrinben lapul,
Én beszélek hozzá: „nekem sokat mond!”

Egy maroknyi az ős földből,
Egy földgömbnyi a szeretetből,
Egy csepp a tengernyi munkából,
Egy hegynyi az örök hálából!

Melyet az ősök adtak, öcsém birtokába!
Ő megosztotta vélem, néki viszont hála.
Nékem jelent: bölcsességet, békességet,
Hazát, kultúrát, népet, mindenséget!

És még sok-sok mindent jelent!
Múltat, jövőt, jelent,
Születést, létet és halált,
Mit adhat az élet. Célt talált!

Ha nézem, tudom, hogy „ki, vagyok”.
Honnan jöttem, hova tartok.
Tudom miért élek, mi a dolgom,
Az, hogy összetartsam a családom!

Mint ez a kis tasak, a maroknyi földet,
S körötte a zsinórral szorosan átkötve,
Örök békességben, igaz szeretetben.
Kérem a jó Istent: örökké így legyen!