-William Shakespeare:-
LXXV. szonett
Az vagy nekem, mi testnek a kenyér
S tavaszi zápor füszere a földnek;
Lelkem miattad örök harcban él,
Mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg;
Csupa fény és boldogság az elmém,
Majd fél: az idő ellop, eltemet;
Csak enyém légy, néha azt szeretném,
Majd, hogy egész világ lássa kincsemet;
Arcod varázsa csordultig betölt,
S egy pillantásodért is sorvadok;
Nincs más, nem is akarok más gyönyört,
Csak amit tőled kaptam s még kapok.
Koldus-szegény királyi gazdagon,
Részeg vagyok és mindig szomjazom.
|