Mély gyászba borult

Mély gyászba borult a természet,
Midőn Krisztus urunk, a keresztfán szenvedett.
A tanítványai zokogva siratták,
Mint hűséges gyermek, az ő édesanyját.
Harmadnap múlva, kinyílt a sír szája,
S kilépett belőle, az egek királya.
Most már minden széplány, hímestojást adjék,
Hogy a locsolódásom, félbe ne maradjék.

Midőn Krisztus Urunkat...

Midőn Krisztus Urunkat a keresztről levették,
Sziklába vésett koporsóba tették.
Kőlapot görditett négy ember eléje,
Katonák állottak fegyverrel melléje.
Midőn a kelő nap harmadszor fölszállott,
Küldött a katonák szemére mély álmot.
Ekkor két angyal útját a Földre vette,
Sirtól a követ elhengeritette.
De nem azért jöttem, hogy ezt elmeséljem,
Hanem a házilányt kissé megfrissítem.
Apjától, anyjától engedelmet kérek,
Adja ki a lányát, megönteni nékem !
Nőhet aztán apjának, anyjának kedvére,
És egy szép legénynek dicsőségére !