Vadászbaleset, rendelésre

  Valamikor I. István uralkodásának vége felé, amikor már az összes lázadót leverte, Ajtony nagyurat Csanád egy fejjel megrövidítette, és Imre herceg is férfikorba lépet. Ekkor történt valami.

  Akik miatt a magyarság valaha bevonult a Kárpát-medencébe, most azokat is utolérte a pusztai dominó. A besenyőket szorítani kezdték nyugat felé a kunok, és a velük rokon népek, így kénytelenek voltak bekérezkedni István országába. Le is telepedhettek a Tisza középső szakasza mentén.

 Azonban alig telepedtek le kiütközött a rossz természetük, raboltak, fosztogattak, és úgy tárgyaltak a görög követekkel mintha a saját országukban lennének. Ezért István elhatározta, hogy a fiát Biharvárba helyezi, ahonnan felügyelhet az alsó- és felső-vidékre. Erdélyre, a besenyőkre, néhai Ajtony úr birtokaira. Bizony nem tetszet ez sokaknak, akik azt hitték eddig, hogy az Árpádok keze nem ér el a birtokaikig.

 Így érkezett el az 1031. esztendő, mikor is Biharban igen sok eső esett, ugyanakkor a nyár közepétől meleg is volt az idő. A hozzáértők már tudták, hogy az erdőkben igen jó lesz a makktermés, ami még a hetedik határból is odavonzza a vaddisznókat. Ahogy Imre herceget ismerték, hatalmas vadászatra lehetett számítani, hiszen fiatal, erős, a vadászatott szerető ember volt az ifjabbik Úr.

 Ugyanebben az időben a besenyők vezéri sátrában is a bihari vaddisznókról és az Árpádokról folyt a vita. De talán nem is vita volt, hiszen Thonuzóuba nagyúr magában dohogott csak, mivel a nyakára ültették ezt a taknyost, sajnos komoly sereggel így a besenyőknek nem lehet rugdalózni a magyarság ellen. Dűlt-fúlt magában a vezér, most nagyon hasonlított névadójához. A neve ugyanis vadkan urat jelentett.

Dühös volt a vezér, mert belepiszkítottak a terveibe. Hiszen szerette volna ezt a területet a saját országává tenni, erre ide küldik a kölyköt. Ekkor a sátor bejáratánál álló fiatal férfi szólalt meg:- Nagyuram, bízd csak rám a dolgot, majd én eltüntetem Imrét az útból! Hiszen tudod, mennyire szereti, a vadászatott, most pedig Biharban rengeteg lesz a vaddisznó. Azok meg úgy is azzal tartanak, aki a nevüket viseli. Te csak arra ügyelj uram, hogy ne lássák rajtad mire készülünk, légy nyájas a magyarokkal, a népünket büntesd, ha vétenek ellenük. A többi az én dolgom.

Thonuzóuba úr kedvtelve nézte a fiatal besenyőt, aki nagyon hasonlított az úrra, de ez nem csoda, mivel közeli vérrokona volt.

Abban az évben megváltozott a besenyők viselkedése, nem mertek rabolni járni a magyarok falvaiba, rendesen jártak templomba, ahogy István úr előírta. Mintha kezdtek volna beszokni a magyarság közzé. Biharvárott folyt is a tanácskozás, meghívják-e Thonuzóubát az őszi vadászatra. Végül a herceg úgy döntött jöjjön az öreg vadkan, irtsa a „névrokonait”. Futárt küldtek hát a besenyőkhöz a meghívással, de a futár azzal a hírrel tért vissza, hogy az öreg beteg, helyette az unokaöccse jön el.

 Eljött az ősz. Hullani kezdtek a bükkösök levelei, mintha érezték volna a jövőt. A színűk veres lett, egyre véresebb szint mutattak, majd lehullottak. Talán az embereknek akartak jelezni, de hát az emberek nem értették meg a természet szavát.

Eljött az utolsó nap, levél már alig volt a fákon. Ekkor érkezett meg a fiatal besenyő. Egy gyönyörű fiatal lovat vezetett kötőféken, ami idegesen toporzékolt, amikor meglátta a sok kutyát, embert és idegen lovat. Imre hercegnek küldi a nagybátyám-, mondta a legény.

A fiatal herceg nem győzött gyönyörködni a ló szépségében –Holnap vele megyek vadászni!

György ispán aggódva mondta kisurának:- Uram ne menj ezzel a lóval! Válasz egy sokkal nyugodtabb, vadászatra alkalmas lovat. Hiszen tudod, hogy milyen veszélyes egy ideges lóval, vaddisznós lándzsával a nagy kanokra támadni.

Ekkor azonban a fiatal besenyő legyintett egyet, lekicsinylően, a magyarok lovastudása felet. Ezzel el is dőlt a vita.

Másnap, megkezdődött a vadászat. A hajtók és kutyáik már jó korán behatoltak az erdőbe és a tisztások felé terelték a vadakat. A vadászok pedig a kiűzött disznókat lándzsáik hosszú, vaskos hegyével megpróbálták felnyársalni őket. Kellet ehhez a művelethez lovastudás egyensúlyérzék, és erő. Hiszen egy 150 kg súlyú disznó még a lovat is fel tudja borítani. Ráadásul, ha leesett a lándzsa könnyen a nyelével állhatott a földbe mivel ki volt egyensúlyozva, hogy jobban lehessen tartani. Ha pedig így eset le, akkor veszélyes volt nem csak a lovasra, hanem a lóra is.

 Az aznapi utolsó hajtásban történt, hogy a kopók bekerítettek egy hatalmas kant, egészen Imre herceg közelében, aki azonnal oda is ugratott, hogy ledöfje az agyarast. Hirtelen egy lovas vágtatott a kutyák, és a vadkan alkotta kupac felé, az ifjú besenyő volt. Mielőtt becsapódott volna a csoportba, lefékezte a lovát, amitől egy fiatal kopó kiugrott a falkából, egyenesen a herceg lova elé. A fiatal állat azonnal felágaskodott, és levetette a lovasát. Imre úr kiejtette kezéből a vadász-lándzsát, ami azonnal nyelével lefelé zuhant le. A herceg pedig bele eset a felfelé álló vasba, ami teljesen keresztül döfte őt. A testőrző legények azonnal odaugrattak, de György ispán tudta itt már nincs segítség. Inkább két legényt a besenyő után ugratott, aki időközben elmenekült, a harmadikat pedig Mór atyáért küldte. Ő és az utolsó legény lefektették a herceget a fűre, és megitatták. Megérkezett a pap, aki mikor meglátta a herceg sebét szótlanul levette a szentelt olajas ezüst kulacsocskát, majd letérdelt a herceg mellé és feladta neki az utolsó kenetet.

  Mire végzet a szertartással a kisebbik király visszaadta lelkét a Teremtőnek. Mintha figyelmeztetés lenne, a nap is vörösen bukott le a láthatáron. Adná Isten- gondolta a pap-, hogy ne Magyarország jövőjét jelezze ez a napszállat.

               Pokol András

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés