Eyvind ifjúsága

 Volt egy ember, Olafnak hívták, Fóka Olafnak mert a fóka-foki tanyán lakott. Ez a tanya az Északi-tenger partján egy fjord mentén volt. Nagyon jó fogás akadt itt lazacból, néhány mérfölddel arrébb pedig jó gabona termett. A tanyához tartozott még egy lankás hegyoldal is ahol a norvégok legeltethették állataikat. Gazdag tanya volt ez!

 Olaf idővel megnősült, feleségül vette egy másik tanyagazda, a Hattyú-szigeti Thórvall leányát Hallberát. Nem sokára fiúk született, akit Eyvindnek hívtak.

 A Berdla tanyán még ekkor az ősi isteneknek áldoztak, bár a Viket már járták a keresztény térítők. De ekkor még a király nem törődött velük, hiszen ebben az időben még Loncsoshajú Harald uralkodott, aki megfogadta, hogy addig nem illeti sem víz, sem nyírókés a haját, amíg azokat a nemzetség-vezetőket le nem győzi, akik apját Fekete Haldant nem ismerték el királyuknak.

 Ezért az őt támogató nemzetségek vezetőinek megengedte, hogy a hűbéri-jogokkal éljenek. Ilyen nemzetségfő volt Olaf is, így ő szervezte meg a környéken a part védelmét, valamint ő idézte bíróság elé a bűnösöket. Még az adók behajtásáról is ő gondoskodott.

 Eyvind növögethet apja tanyáján, aki idővel megvett egy másik tanyát is a királytól, amit az  Hímlazac Ketiltől vett el, mert nem ismerte el az uralmát. Az apja ideküldte Eyvindet, és néhány szolgát, hogy gondozzák a tanyát, és műveljék a földet.

 Az ifjú Eyvind azonban viking portyákról, rablásról, álmodozott, hiszen így hamarabb gazdagszik meg, mint ha a földet túrja. Egy napon hát nekikezdett egy sárkányfejes harci-hajó építésének. Hamarosan kész is lett a gyönyörű bárka, ami úgy szelte a vizet, mint madár a levegőt. Eyvind hát hajóra szállt és elindult dél felé. Nagy utat bejártak, sok-sok lakott települést megsarcoltak, egy nagy folyón a frankok városát is elérték. Akkora települést még soha nem látott, mint az a Párizs!

 Hasznos út volt, ősszel még egy tanyát meg tudtak venni, az egyik szomszédtól, aki Harald király elől menekült. Ezen a télen meghalt Loncsoshajú Harald, és helyét fia Kékfogú Harald vette át.

 Eyvind ezen a télen új jövedelemforrást talált. A keleten lakó finnekkel kezdet kereskedni, prémeket cserélt árpára, gabonára, sörre és vaseszközökre. De ez a kereskedelem nem volt veszélytelen, mert a svédek is minduntalan felbukkantak a finnek körül. Ráadásul Eyvind nem kapott- igaz nem is kért- királyi engedélyt a kereskedésre. Nem akart adót fizetni a királynak, így hát titkon indult útnak néhány emberével. Az első út nagy hasznot hajtott, el is határozta, hogy még a télen legalább három utat meg fog tenni. Úgy számolt, ha csak fele haszonnal kereskedik is még egy tanyát meg tud venni, és akkor az övék lesz a környék legnagyobb birtoka.

 A második út azonban megváltoztatta Eyvind egész életét. Bár egészen jól sikerült a kereskedés, és az északiak a kardokért komoly árat fizettek, de a haza vezető úton szembe találták magukat egy nagyobb svéd csapattal, akik szintén az erdőbe indultak kereskedni.

 A svéd portyázók jóval többen voltak, mint a norvégok, legalább húsz normann támadt a nyolcfős csapatra. Eyvindék egy sziklának vetették a hátukat, maguk elé emelték a pajzsaikat, ami nem bizonyult hiábavalónak, mert a svédek nyilazni kezdtek rájuk. Ketten így is megsebesültek, Eyvindnek a karjába csapódott egy nagy erejű vessző, amely a fapajzsot is átütötte. A másik tollas nyíl azonban egy szolgájának torkába fúródott, aki nem sokára el is némult. Ezután a támadók kardot rántottak és rájuk rontottak.

 Eyvind tudta, hogy végük van, a másnapot már a Valhallában kezdik, de nem is gondolt a megadásra, inkább arra, hogy milyenek lehetnek a Valkürök. Ekkor váratlan dolog történt, az erdő fái közül néhány nyílvessző szállt a svédek után, és leterített négyet közülük, majd a kardjukkal a pajzsukat ütögetve tízegynéhány viking rohant elő, élükön egy magas vörös hajú vicsorgó fiatalemberrel.

 Eyvindék is előretörtek, miután felismerték a helyzetet. Rárontottak két oldalról a svéd csapatra, és szinte mindet megölték. Azután a két csapat vezetője összeismerkedet. Eriknek hívták a segítő csapat vezetőjét, - Vörös Eriknek a haja után. Mivel közel egyidősek voltak hamar barátságot kötöttek, és megegyeztek, egyesítik erőiket, s így járnak majd kereskedni.

 Nagy haszonnal üzleteltek, elannyira, hogy mindketten venni tudtak még egy tanyát a hegyekben, ahol a déli lejtőkön jó legelők voltak. Ide érkezet meg Kékfogú Harald adószedője. A király mint mindig, most is pénzhiányban szenvedet és a két ifjút valaki beárulta neki. A legények elkövették életük első nagy ostobaságát. A sok elfogyasztott méhsör, és árpasör után kardot rántottak, és levágták az adószedőt és kíséretét.

 Másnap reggelre, mikorra kijózanodtak, rájöttek, nem jó ötlet volt megölni az adószedőt. Azonnal eladták, - vagy inkább elkótyavetyélték- birtokaikat, és vettek egy-egy teherhajót, meg közösen egy sárkányfejes harci-hajót és útra keltek négy hajóval Izlandra.   

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés