A rövid szőrű magyar vizsláról

 A magyar vizsla a magyarság talán legszebb, legelegánsabb kutyafajtája. A vizsla mindenes vadászkutya, amelyik a vadászat minden mozzanatában segítségére van a gazdájának, legyen a lövés előtti, lövés utáni munka.

 Testméretei: a kanok 58-64 cm-es marmagasságúak, a szukák 54-60 cm-esek. De az arányos testfelépítés fontosabb, mint a méret. Az orr tükör színe sárgásbarna, a szőrzet színével harmonizál. A szemek barnák, meleg pillantásúak, barátságosak.

Szőrzete szorosan simul a kutyához, rövid és egyenes, fényes, érdes tapintású.

 A fajta története az ősmagyarokig nyúlik vissza. Őse nagy valószínűséggel, a magyarokkal a Kárpát-medencébe került ázsiai eredetű kopófajta volt. Az első ábrázolások a XI.-XII. századból származó krónikák lapjain találhatóak. Itt solymászok lovai mellet hosszú fülű, vizsla alakú kutyák vágtatnak. Valószínűleg már ekkor is a vad megállása, kiugratása volt a feladatuk. A középkori ábrázolásokon is gyakran feltűnik egy-egy vizslához hasonló kutya.

 A török hódoltság előtt is tenyésztettek a magyar nemesek egy vizsla alakú, apróvad vadászatra alkalmas kutyát. A hódoltság idején a vizsla biztosan keveredet a törökök vadászkutyáival, így például az arab agárral (a sloughi-val).

  A XVIII. századtól fellendült a vizslák tenyésztése, amikortól a lőfegyverek elterjedésével megnőtt az igény az élő és lőtt apróvad felkutatására alkalmas kutyák iránt. Ez azonban az 1848-49-es szabadságharc leverése után csökkent a vizslák száma, mivel vadászni, és vadászkutyát tartani csak Bécs engedélyével lehetett.

 Ebben az időben terjedtek el hazánkban a német és az angol vizslafajták is, ami szintén nem kedvezett a vizslánknak.

1916-ban már a Nimród hasábjain Thúróczi Tibor figyelmeztette a vizslatartókat, ha nem tesznek valamit, kihal ez a gyönyörű fajta. Az ő hatására sokan megmozdultak. Ekkor került sor a fajta leírására. Ennek a munkának az eredményeként sok vizsla szerepelt eredményesen külföldi kiállításokon is. Sajnos 1945-46-ra ennek az állománynak nagy része eltűnt.

  A veszteség pótlására a fellelhető egyedekkel 1947-ben a Gödöllőn létrehozott tenyésztelepen kezdték meg a fajta megmentését.

 Sikerült is ezt a gyönyörű, és kedves kutyafajtát megmenteni. A mi szerencsénkre, mert biztosan hiányozna az életünkből ez a hízelgő, kívánságainkat leső melegbarna szempár.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés