A brentai csata

  A honfoglalás még be sem fejeződőt, amikor egy nagyobb kalandozó hadtest indul el, a Dráva-Száva vonalát átlépve dél felé.

  Itáliában ebben az időszakban zűrzavaros viszonyokat találtak őseink, két trónkövetelő állott egymással szemben, s harcaik megosztották a nemzetett, ép akkor, amikor Arnulf német király, és a pápa is ki akarta terjeszteni befolyását Lombardiára, és ha lehet egész Itáliára.

 Ezeket a körülményeket használták ki őseink, s nagyobb erővel jelentek meg, - talán honfoglalási céllal is - a 899. évben Észak-Itáliában. A hadjáratban mintegy 5000 harcos, a honfoglaló haderő 1/4-de vett részt. Az ország déli részén lévő szállások harcosai már előző években készültek hogy, megtámadják a Pó völgyét. Már a megelőző években több felderítő jellegű kisebb portya indult a területre, amelyek a Pó mentén a Brentánál letáboroztak, és megállapították hogy, egy rejtett átkaroló hadműveletre épp megfelelő a terep.

 Igaz a politikai helyzet megváltozott időközben Itáliában, az egyik trónkövetelő elhunyt, így a másik, Berengár lett az uralkodó. A király 15000 lovagot tudott csatasorba állítani, tehát háromszoros túlerőben voltak a magyarokkal szemben.

 A  magyar fősereg Lombardia fővárosának ostromához kezdett, közben kisebb-nagyobb osztagokkal pedig feldúlják az egész Pó-sikságot. Hogy a várhatóan megjelenő király a hadászati visszavonulásukat ne tudja megzavarni a Pó jobb partján egy seregtestet indítanak útnak, ami fedezi a fősereget. Hogy a szárnyakat biztosítsák egy-egy seregrészt indítanak el keleti ill., nyugati irányba - keleti hadtest ekkor támadja meg Velencét.

 Berengár délről, Etruria felől közeledett, őseink Milánó és Pávia között vették fel vele a küzdelmet, s mihelyt meggyőződtek a nagy túlerőről, tervszerűen visszavonultak, a Brenta mentén kiszemelt síkra.

 A főcsapat minden folyónál megállva, szabad elvonulást kérő alkudozásokat kezdeményezett, az itáliaiakban azt a hitet keltve, hogy a fosztogatásban kimerült, gyenge haderővel állnak szemben. Amikor Veronával egyvonalba kerültek, a magyar utóvédharcba bocsátkozott  velük, hogy a főcsapat felvonulására időt tudjanak biztosítani. Őseink erőteljes ellenállására Berengár kénytelen egész haderejét kénytelen bevetni, mire az utóvéd át kell a Brentán. Ez abba a tévhitbe ringatta az olaszokat, hogy, legyőzték őseinket. Ezt a hitet erősítette az is, hogy, most már a tárgyalások alkalmával nem csak a zsákmány, és hadisarc visszaadását ígérték eleink, hanem azt is, hogy, soha többé nem lépnek Itália földjére.

  Mivel Berengár úgy gondolta, hogy a magyar sereg teljesen harcképtelen, ezért pihenőt engedélyezett seregének, és a Brentán átkelve letáboroztak. A magyar sereg észrevétlenül bekerítette őket, és amikor a lovagok levették a páncélzatukat három oldalról rájuk támadtak. A zűrzavart csak fokozta, hogy a folyón is átkelt egy sereg és hátulról is megtámadták az olaszokat.

  A bekerített hadból alig-alig maradt néhány ember hírmondónak. Ez a csata joggal nevezhető a honfoglalás kori magyar hadművészet legmesteribb megnyilatkozásának. Az alapos felderítés, a kezdeményező szellem, a megtévesztés művészete, a tervszerű visszavonulás és annak fedezése a harcászat iskolapéldájává teszik ezt a csatát.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés