|
Unokaöcsém írta
Ezt a novellát a 18-éves unokaöcsém írta. Véleményem szerint nagyon jó, izgalmas éscsattanós az egész
De, hogy honnan szed ilyeneket?:)
Elmezaj
Nem volt tovább. Magas téglafal zárta el az útját. Timothy lihegve támasztotta meg magát a térdein, közben a sikátort figyelte, ahonnan fejvesztve rohant. Távolról úgy gondolta, átmászhatja a sikátorokat zsákutcává alakító, majdnem három méter magas téglafalt. Esetleg odatol egy kukát, de amint közelebb ért letett a tervéről. Szögesdrótot húztak a fal tetejére, mintha csak tudták volna, hogy erre jön majd.
Már látta maga előtt a holnapi újság második oldalán, Először kiraboltak, majd brutálisan meggyilkoltak egy manhattani Patikust.
Éppen bokszedzésről jött, amikor a két férfi megkörnyékezte. Hosszú, mindent eltakaró kabát, baseball sapka, napszemüveg két órával napnyugta után.
Ugyan Tim, mit gondoltál, hogy udvariasan megkérdik, hol a legközelebbi mosoda, te pedig megmondod nekik, löknek öt dolcsit és továbbállnak? Ehelyett kellemesen megsimogattad a motorháztetőt a homlokoddal, bekaptál pár gyomrost, majd megcsókoltad a járdát. Egyáltalán miért is álltál meg? Bejött a, „Héj, a haverom rosszul van, kérem segítsen”?
Póruljárt, oda a ’79-es Ford Mustang, oda hatszáz dolcsi, oda az orra, ami annyira tetszet Maynek az egyetemi barátnőjének. Ahogy a sikátort figyelte és az orrából úgy fojt a vér mint a Missisipi, oda lett a kétszáz dolláros selyem inge is. Pocsék egy este, de semmi sem érdekelte. Kőoszloppá dermedve várta a csövest, aki elől menekült.
Miután a két férfi jól helybenhagyta, lenyúlta a kocsiját és a pénzét, még nagyobb bajba keveredett. Hazafelé battyogott, mivel piszkosul vágyott egy aszpirinre, ezért betért egy sikátorba, hogy valamelyest rövidítsen a fennmaradó hét mérföldes sétából. Már jó ideje baktatott, mikor egy kuka mögül eléugrott egy hajléktalan. Mindössze egy szakadt nadrág volt rajta, pedig nem volt túl meleg az éjszaka. A rongyos csöves egy szót sem szólt csak orrba legyintette. A félig meztelen, csontos férfi, amíg Tim az orrát szorongatta, egy szó nélkül továbbállt. Tim ekkor nagyon rosszul döntött. Elővette a bokszedzéseken gyűjtött tudását és lendületből vesénütötte a csövest, majd amikor a másik fordult volna hátra, hogy szembeálljon Timothy-val, kapott egyet a bal szeme alá. Ekkor, Szakadt Hajléktalan úr, még mindig egy hang nélkül, de keményen elintézte az amatőr bokszoló, patikust. Megragadta a karját és arccal a falba rántotta. Tim persze készségesen visszapattant és elterült a földön. A csöves pedig nemes egyszerűséggel megrugdosta.
Mondd csak, Timothy, miért is ütötted meg? Éppen el akart menni. Megúsztad volna. De te be akartad bizonyítani, hogy kemény vagy? Kiraboltak, megvertek, ezzel vettél elégtételt. Illetve, akartál. Mert ugye most egy munkavédelmi bakancs rúgásai záporoznak rád. Úgy gondoltad, ász leszel, ha megversz egy csövest? Hm, így volt?
Mint ahogy a villám fénye elhal úgy hagyta abba a hajléktalan Timothy rugdosását. Elégedett mosollyal tűnt el a sikátor egy leágazásában. Tim kínlódva fordult egyik oldaláról a másikra. Szörnyen fájt az oldala, combja, karja, mellkasa, de legalább a képe nem sajog. Pedig irtózatosat csattant a téglafalon. Pár percig öklendezve, könnyezve fetrengett, majd felállt és a falnak támaszkodva vergődött tovább. Amikor leborított egy borosüveget a kukáról, amelyikre épp támaszkodott és az hangos csörömpöléssel tört össze a betonon, akkor hallotta meg a csavargó suttogását.
–Haver, várj meg, még nem végeztem, csak meghallottam valamit, elterelte a figyelmem, de jövök vissza, most megkapod, ami jár, –Timothy zaklatottan nézett hátra, de a ködös, távoli suttogáshoz, csak sűrű sötétség társult, igencsak berezelt, szaggatott futásnak eredt, mint egy háromlábú kutya–várj meg ,haver, várj meg!
Már hallotta a lépteket, csöndesek voltak, mintha csak a bakancsok jöttek volta, test és annak súlya nélkül.
Na most betojtál mi? Nyugi én is félnék rendesen. Megmondom, mit tegyél rendben? Fogd meg a sörösüveget, ott van balra, a kuka mellett, az alját pedig törd szét a kuka tetején, nekünk csak a nyaka kell, meg ami marad. Egy bökőt, ahogy a Kopasz hívja. Gyerünk Tim mire vársz, hogy kinyírjon a csöves?Jólvan, akkor tégy amit akarsz, felőlem megdögölhetsz!
Erre persze egyből ugrott, odacsapta az üveget így kapott egy talp nélküli csipkés szélű sörösüveget, egy bökőt.
Kitűnő, kispajtás. Akkor mondom tovább. Meg akarsz halni? Ugye, nem. Remek, hát akkor nyakon szúrod a bökővel a csőlakót. Ne majrézz, és ne szúrd máshová, az egyetlen biztos pont, máshol túl rövid, hogy megöld, azt pedig muszáj lesz.
Tim úgy szorította az üveget, hogy bütykei teljesen elfehéredtek, persze ezt senki sem láthatta a sötét sikátorban. Még a gyilkos hajlamú hajléktalan sem, aki immár szemben állt Timmel.
Elhagyta a bátorsága, éppen, úgy mint a záróizmai. Erről pedig már tudott. Ahogy a vele szemben álló magas, félmeztelen alak, örömteli mosolyra kapott gyávaságán, ahogy a testének szükségtelen anyagok lecsorogtak a bokáján új erőre kapott.
Na, eszedbe se jusson, ne támadj, várd ki, hogy ő mozduljon. Nincs más esélyed, gyorsabb nálad, sokkal gyorsabb.
Tim kivárt, amíg a magast test mozgásba lendült. A hobó ugrás közben megragadta a balját, amiben a bökőt fogta esetlenül, majd maga alá döntötte. Kicsavarta a törött sörösüveget, a tehetetlenül ordító patikus kezéből, közben alaposan összevagdalta a saját magát. Áldozatát leszorította, és kemény ütéseket intézett a képébe. Ha Timothy visszagondolhatott volna gimnazista éveire, biztosan eszébe jutott volna az „arcplasztika”, Joe Hill kedvenc szórakozása. Bár tizenhét évesen azt hitte a focizó Joe Hill adja a legnagyobb jobbhorgot, de tévedett. A csöves sokkal nagyobbat adott. Minden ütés balra fordította az arcát, ilyenkor pedig nem csak takony és nyál repült szép, mint Joe Hill „arcplasztikájakor”, ez esetben fogak is repkedtek.
A hajléktalan leállt. Felállt, majd hátat fordított Timnek. Zsebéből cigit vett elő, majd gyufát. Mikor már ötödjére fújta ki a dohos füstöt, csak akkor fordult újra Timhez.
–Na haver, jól csináltam? Bemelegedtél? Tudod ez olyan lesz, mint egy baseball meccs. Most bemelegítettünk, hogy a durvább részeknél, ne görcsöljünk be. Érted a logikáját?
Persze, hogy érted Tim, de csinálhatnál valamit, még a végén kinyiffansz nekem. Akkor pedig nekem is kampec. Hallod kishaver? Timy? NE csináld ne ájulj el! Hallod öreg, nyisd ki a szád, lélegezz egy mélyet, légy észnél, Tim! Ó, ezt megszívtuk, apafej, nem hallak, egy árva gondolatod sincs, ez gáz. Na, jólvan akkor át kell vennem az irányítást, szóval mikrofonpróba egy, kettő, három…
–Okés te görény, lássuk mi nálad a durva, nyomd belém azt a cigit, – felhúzta Tim a kétszáz dolláros inget és a mellbimbójára mutatott– ide kérem Mr. Csöves, hadd lássuk mennyit érzek.
A csöves készségesen megtette, Tim mellkasára térdelt, majd a félig szívott cigit Tim mellbimbójába nyomta, az pedig egy hang nélkül tűrte. Ez igencsak dühítette és arconvágta Timet, aki ebből mit sem érzett.
–Ez jó meccs lett nekem nem fáj, de lássuk, te hogy vagy vele.
Ekkor Tim megragadta a hobó hosszú, csapzott haját és a fejét a mellette lévő kukába verte, kétszer is. A csöves halkan, éppen csak annyira, hogy Tim meghallja felnyögött.
–Tehát neked fáj, –elmosolyodott, de egyébként fehér fogai most vörösen fénylettek.
Hosszas tusa kezdődött, egymást váltották a kemény ütések, kiderült, hogy Tim is tud akkorát ütni, mint Joe Hill, a csöves pedig keményen állja az ütéseket. Jobbhorgot balhorog váltott, oldalbarúgást, ágyéktérdelés, így verekedet a két fél a sikátor mocsokjában.
Tim, ne kelj fel, ne , nagyon fog fájni. Én legyőzhetem ezt a férget, de ha átveszed az irányítást mindkettőnknek vége. Én figyelmeztettelek.
Tim megkapta a következő ütést, de ezúttal túl lassan emelte védekezésre a kezét, az ököl betalált, a koponyája pedig nagyot csattant a betonon. Jobbja ernyedten vetődött hátra. A bökő akadt a kezébe. Megragadta a sörösüvegnyakat, majd résnyire kinyitotta a szemét, hogy felmérje a helyzetet. A csöves fölémagasodva pihegett. Úgy járt a mellkasa, mint egy vajúdó nőnek. De a nyaka szabad volt.
Újra lehunyta a szemét, mély lélegzetet vett, megvárta amíg, az oxigén átjárja az izmait, most gyorsnak kellett lennie, nagyon gyorsnak. Egy hatalmas sóhajjal szabadult meg a használt levegőtől, hirtelen felült és a bökőt a csőlakó torkába szúrta.
A csipkésre tört sörösüveg könnyen behatolt a hajléktalan torka alá, mélyen szúrt bele az ütőereibe, átvágta a hangszálait, átszakította a gégéjét. A forró vér pillanatok alatt szökkent elő az üveg nyakán, sugárba ömlött Timothy mellkasára. Forró, sűrű vér. A hűvös éjszakában jól esett valami melengetőt érezni. Mint egy forró zuhany egy hűvös reggelen.
Ez igen, Tim, éljen Tim! Ez vagány volt, elintézted. És még csak nem is bánod. Azt hittem ennél puhányabb vagy. Végre valami eredmény, szép munka!
A gondolatmenetet a hajléktalan halálhörgése, a szájában gurgulázó vér hangja törte meg. Ugyan ez a bugyogó hang rázta fel Timet. Egyszerre rászakadt minden kín és fájdalom. Eleinte az arca fájt, de ahogy odakapott maró fájdalom futott végig idegszálain és gerincén át egyenesen az agyába. A mellbimbója, lüktetett, csípett, mart, mintha egy sózott fogú piranhát csíptettek volna rá. A rázúduló fájdalom újra sötétbe taszította.
Jólvan, haver, megérdemled a pihenést, addig én majd hazaviszlek. Készítek majd egy forró fürdőt alvás előtt, de még legurítok egy sört valahol. Jaj, ne már, csurom vér vagyok. Akkor mégiscsak irány haza. Miért nem vigyáztál jobban Tim? Ennek a levét holnap te iszod meg. Lesznek fájdalmaid, mi? Az nem kifejezés. Lehet egy kórház se ártana a srácnak? Nem, nem megyünk börtönbe, azt biztos. Ott Tim sokat kapna, és amit kap abból nekem is van némi részem. Ugye Tim?
Timothy Sullivan ruganyos léptekkel igyekezett hazafelé. Gyorsan küzdötte le a maradék három mérföldet, majd fáradtan lépett be kétszobás lakásába. Forró fürdőt vett, utána bekötözte sebeit, kicsit rendberakta magát, majd hihetetlenül fáradtan bújt az ágyba, bár ő erről mit sem tudott.
Tim. Ébredj, ideje suliba menni, Tim, Anyu vagyok, ébredj kisfiam, ébredj! Nem kel fel. Nem hallgat az anyjára. Valaki más kéne, mondjuk a fater, de arra nem emlékszik. Tudom már, a csöves. Milyen volt a hobó Tim, akit kinyírtál?
Tim nyöszörögve átfordult, kikapta a párnát a feje alól, és az arcába húzta, hogy eltakarja vele a napfényt. De ezt a mozdulatot hamar megbánta. Üvöltve hajította el a párnát majd óvatosan megtapogatta az arcát. Dagadt volt, mint egy kilós kenyér. Kinyitotta a szemét, de mintha csak egy lovagi páncélon lesett volna át.egy szűk csík a világból és annyi, többet nem látott.
Jó reggelt.
–Ki a fene vagy? Mit akarsz, és honnan beszélsz? –motyogta el a kérdést Tim.
Sorban válaszoljak Tim? Na, jó, Te vagyok, élni akarok, és a fejedből beszélek. Kielégítő a válaszom, vagy kíváncsi vagy másra is? Rendben, akkor ide figyelj.
–Nem, hallgass, még van kérdésem, hogy érted, hogy „Te vagyok” és hogy a fejemből beszélsz? Megőrültem?
Hát amilyen kétségbeesetten beszélsz, üldözésmániásnak simán elmehetnél, de nem vagy őrült. Ha kíváncsi vagy, a tanulmányid alapján skizofrén vagy. De, nyugi ez nem olyan nagy gáz. Nevezz Gizmonak, szép hangzatos szó. Még valami?
–Óh, igen. Hogy érted, hogy skizofrén, mióta, miért, és mi történt…
Igen Tim, megöltük, de nyugi nem bukunk le, de ebbe neked is bele kell egyezned, rendben, ráadásul a java meló a tiéd. Szóval, ez nem nagy elmebaj, lehet kezeltetni, de szerintem meg kéne próbálnunk együtt élni, nem lehet annyira rossz. Másodszor, valószínűleg, hajlamod volt rá, így én lettem minden, amit meg nem tettél és ki nem mondtál. Mondjuk a jangod. Ha a jin vagy. De lehet fordítva is. Mindegy. De ezt később megbeszéljük, most szedd rendbe magad a házipatikából.
–Nem! Először is bekapok pár anti-depresszánst, aztán elmegyek a rendőrségre. Téged pedig KIKEZELTETLEK magamból. –az ordítástól felszakadt a szája és vér csorgott az ágyba. Lenézett a lepedőre és látta, hogy éjjel is sokat vérezhettek a sebei, mert csupa vérfolt volt az ágy.
Nem cimbi, azt nem hagyhatom, nem fogsz elintézni, a részed lettem, nem mész börtönbe, vagy diliházba, mert ott én húznám a rövidebbet.
Nem tűnt fel, hogy simán bírtad a gimnázium megaláztatásait, a kémikusi egyetem terhelését, May lelépését, no meg azt az esetet, ami az utolsó bulin történt, amin valaha voltál? Te hoztál létre, én lettem a kistestvéred, a titkos vágyad, a rejtett felnőttújság az ágyad alatt, de most előbújtam. Aki-bújt-aki-nem. Élni akarok. Irányítani akarok. Bosszút akarok. Bosszút állok, vérbosszút, Joe Hillen, a sok verésért, az egyetemen a sok stresszért, Matthewen a Tűsarok diákklub miatt! Emlékszel arra a bulira? Csak belöktek a kocsiba és elvittek magukkal, majd megtették veled. És persze Mayen, mert nem értette meg, hogy be voltál lőve, nem tudtál védekezni, ő pedig elhagyott. Bosszút állok, mert te is ezt akartad valaha, csak mint egy régi fotót félredobtad, de nem tépted össze, nem égetted el, csak elrejtetted az album mélyén. Tegnap pedig a kezedbe akadt a kép. Ugye látod? Tisztább, mint valaha. Nos mit szólsz? Nem hagyunk nyomot, szépen végzünk velük, May-vel is, de vele a legfőképp.
–Nem, nem fogsz bántani senkit, te nemvagy én és én nem vagyok te.
Persze legyen, ahogy akarod, vedd be a bogyókat, két kék, két fehér. Anti-depresszáns és aszpirin. Talán segít, míg nem találsz más megoldást, ha akarsz egyáltalán, mert nem HOZTÁL VOLNA LÉTRE, HA NEM LENNE RÁM SZÜKSÉGED. KELLEK NEKED, VISSZA FOGSZ MÉG HÍVNI, TUDOM, ÉS AKKOR ÁTVESZEM AZ URALMAT, MERT NAPRÓL NAPRA ERŐSEBB VAGYOK BENNED! NAPRÓL NAPRA!
Tizenöt hónap telt el, a csöves halálától számítva. Timothy Sullivan sokat változott. Bár a haját ugyanúgy hordta, ábrázata rendbejött a nagy küzdelem óta, de mégis más volt. Az eddig kedves, őszinte tekintete, vérengző sunyi farkasévá vált.
Egyre kevesebbet volt önmaga. Persze próbálta feljelenteni magát, öngyilkos lenni, gyógyszereket szedni, de Gizmo mindig megakadályozta ebben. Eleinte csak hetente egyszer tört elő másik énje. De ahogy telt az idő egyre többször. Végül: tizennégy hónap elteltével már Timothynak nem volt saját teste. Gizmo testében élt és úgy látta a világot, mintha egy mozifilmet nézne egy négy diopriás szemüvegben, pedig a szemének semmi baja.
Gizmo ez alatt az idő alatt igencsak elburjánzott. Testépítő edzésre járt heti ötször, fegyvert szerzett, felvette a kapcsolatot a gimnáziumi és egyetemi ismerőseivel. Illetve Timothy ismerőseivel. A sok kutatás, edzés, szervezkedés meghozta gyümölcsét.
Elkapta az első áldozatát: Joe Hillt. Természetesen nem ő volt az első áldozata, ott volt a hajléktalan, a fegyverkereskedő, a drogdíler, az utcalány, a villanyszerelő, a lőtér gondnoka, a postai alkalmazott és a két rendőr. De ők mind a véletlen művei voltak, míg Joe halála tervezve volt. A terv pedig bejött.
Joe kétszobás lakásának alulméretezett nappalijában feküdt kiterítve. Az olcsó, vajszínű szőnyeget vércseppek pettyezték.
Nem is vérzett olyan sokat. Nem is vérzett eleget. Több fájdalmat akartam okozni neki. Ellőttem a két lábát, majd elkötöttem, hogy ne vérezzen sokat. Majd elkezdtem lenyúzni. Ekkor ájult el a szerencsétlen. De még felébredt, a szemének kikaparását nem álmodhatta végig. Jajj, hogy rimánkodott, azt se tudta, ki vagyok, és miért teszem mindezt. Mondjuk, már én se, de élveztem. És még nagyok sok dolgom van, sok név a listámon, amit ki kell húznom. May a következő. Meg kell ölni. A régi szerelmét. TIm ki fog bukni. De most pihenni kell, visszaadni mindent Timnek, hogy irányítsa a testet, persze felügyelet mellett. Már így is teljesen megtört.
Timothy lelkesen nyitotta ki a szemeit. Két hónapja először kapta vissza az irányítást. Amit látott, az viszont nem lelkesítette túlságosan. Joe Hill teste kiterítve, lábai combtól lefelé megnyúzva, karjai levágva, szeme kitépve, feje kilyukasztva. Így ért véget a gimnázium nagy vagánya, aki annyi embert terrorizált, felnőttként pedig egy senki lett.
De Timet ez nem nyugtatta meg, sőt felkavarta. Ma Joe, de legközelebb May. Ő nem érdemli meg. Elhagyta, de csak a körülmények miatt. Nem, Gizmo nem végezhet vele, ő majd megakadályozza.
Hallotta Gizmo távoli üvöltését, hogy igyekszik előretörni, újra irányítani, de ez a brutális gyilkosság, az ezt megelőző kéthónapnyi folyamatos ébrenlét teljesen kifárasztotta. Ellenben Tim erős volt, kipihent és céltudatos.
Előrenyúlt, rákulcsolta a kezét a földön fekvő Colt markolatára. Nem tudta honnan származott, bár erősen emlékeztette arra a típusra, amit az utcai járőrök hordanak. Lassan, céltudatosan a halántékához emelte a fegyvert. Majd növelte a szorítást a markolaton és lassan a tenyere felé hajtotta a mutató ujját. A kakas, lassan hátradőlt, a kör alakú tár új töltényt fordított irányba.
Ez gyilkosság Tim. NE húzd meg, kérlek. Rendbehozzuk a dolgokat. Eltűnünk egy időre, szerzünk új személyazonosságot, munkát, új életet. Meg tudom oldani. Segítek rajtad.
–Csak hallgass.
Ujját tovább húzta, a kakas pedig egy szempillantás alatt előrelendült. Timothy Sullivan egy hangos durranással végezte. És persze egy utolsó, megnyugtató gondolattal.
Csend van.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés