Hegyi rablók

 Hűvös ösz volt, a Kárpátok vonulatain néhol már csillogott a hó, a magyar urak nem szivesen lovagolnak ilyen magasságokban. Nincsenek hozzászokva, inkább szelid dombok, hatalmas rónaságok az ő világuk.

 Nem úgy ezek a cseh zsoldosok.Hiszen ezek az ő hegyeik, a magyarok csak a király parancsára jöttek ide. Az urak többsége persze nem tekintette királynak. -Szibinyányi Jankó fia, Vajdafia János volt az apja.- suttogták egymás között, de csak óvatosan, hiszen a királynak sok híve is van, főleg a felkapaszkodottak között, akiket ez a senki-borja Mátyás emelt magas tisztségekre, nem nézve milyen család szülötte az illető. Inkább tehetséges!

  Piha! szinte köptek az urak, ha eszükbe jutott Kinizsi, vagy Báthori, akiknek az apja még csak egy-két faluval, vagy annyival se bírt.

 Váratlanul egy lovas vágtatott kelet felől a csapat után. Porlepte, izzadt lován látszott, hogy hosszan hajszolta a lovasa, nem jöhet hát túl messziről, mert a ló rég elpusztult volna.

  Egyenesen a könnyüháti lovasok vezéréhez, Kinizsi Pálhoz vágtatott a legény. Ő pedig a cseh gyalogosok vezéréhez rúgtatott néhány perc múlva. Holubárral valamit nagyon vitattak, de néhány pillanat múlva már egy kis csapatott állítottak össze, és Kinizsi vezetésével elvágtattak napnyugot felé.

 "Elfogták Mátyást!" "Elfogták a királyt!"- hallatszott néhány perc múlva, innen is, onnan is. A szegényebb vitézek nagy ijedelemmel súgták egymásnak, mert féltek, a főurak azonnal a király elveszejtésére fognak törni.

A csapattal tartó nagyurak viszont a kezüket dörzsölték, vége az önkénynek, hiszen csak néhány hónapig legyen távol Mátyás, az urak mindjárt új, gyengekezű uralkodót keresnek maguknak.

 Mi is történt? A király szokás szerint ki akarván kémlelni a csehek mozgását kocsiba ült, s mivel jól beszélte a cseh nyelvet, így menekülő földesúrnak adta ki magát. Csak nem számolt azzal, hogy sok a zavarosban halászó, háborús időket kihasználó ember.

Mégis sikeres is lett volna az akció, ha nem egy rablók által ellenőrzött útszakaszra jut. A banditák már messziről észrevették a nemesi kocsit, és úgy gondolták ritka jó zsákmány lesz. Így hát lerohanták a kocsit, igaz egy szolga elmenekült, de mit bánták ők.

 A kocsiban egy horgas orrú középkorú férfi ült, aki egyáltalán nem volt megijedve tőlük. A morvák ráförmedtek: Na pán! Most aztán véged! Lenyúzzuk a bőröd, és dobra húzzuk! Hirtelen elhallgattak mert megjelent a vezér, aki bár nem volt túl erős testalkatú, de látszott tekintélye van.

 Benézett a fedeles kocsiba és felmérte a bent ülő férfit. Látszott erősen gondolkodik.

-          Honnan ismerlek én téged, pán? Már biztos jártál a vidékünkön  mert nagyon ismerős vagy nekem!

A kocsiban ülő férfi cseh nyelven válaszolt:

-  Nem jártam még erre soha, esetleg az arcképemmel találkozhattál! Lehet, most is van nálad egy.

A vezér meglepődve nézte a csehül tökéletesen beszélő férfit, akiben valami parancsoló nyugalmat vélt felfedezni.  Végül mégis úgy döntött, elviszi a főurat a rablóvárba, amit elfoglalt magának, és a bandájának.

 A vár egy hatalmas kopár szikla tetején terült el. Igazság szerint, nem is vár volt, inkább egy száz éves lakótorony, ami már majdnem összedőlt, csak az oldalához volt építve a lehullott kövekből egy kisebb házacska, valamint a torony még épen maradt oldalán a tetejéhez közel, egy őr-állás szerűség volt található.

 Amikor odaértek kiszállították Mátyást, és átkutatták. Az övére fűzve egy vörösre festett szattyánbőr erszényt találtak, amiben elég sok arany volt. Különböző pénzek, amelyet a banda azonnal el is osztott maga között. Hirtelen az egyik haramia felugrott, és valamit mutogatni kezdett a vezérnek. Egy körmöci aranypénz volt. A vezér odalépett a fogolyhoz:

-          Te vagy ezen a képen uram? – mutatta az aranyat.

-          Igen, én. Mathias, rex Hungarorum- olvasta nekik a pénzen lévő felíratott.

A vezér hirtelen ráförmedt az embereire:

     - Adjátok vissza a pénzt, terítsetek meg őfelségének.

Beinvitálta a királyt a kis házba, és az enni-inni valóval megrakott asztalhoz ültette.

Épp befejezték az étkezést, amikor megjelent a magyar lovascsapat, néhány cseh zsoldossal. A király azonnal eléjük ment, és megparancsolta állják körül a házat. A banda megrettent, de a vezér így szólt:

-          Uram, ez hát a becsület? Mi vendégül látunk, Te pedig elfogatsz minket?

 A király ránézett, majd a nevét kérdezte.

 - Csak egyszerűen Andzsejnek hívnak, uram.

  -Akkor mi a neve ennek a sziklának?

 - Pekol-szikla ez uram, így hívják az itt lakók.

  -Így hát mától Pekol lesz a neved, hogy ne mondhasd a magyar király hálátlan a jót cselekvőkkel. Nemességet kapsz, és egy falut ahol a társaid is letelepednek.

 Talán ezen a módon került egy morva rabló valahová Ung és Szabolcs vármegye határára, ahol lassan magyarrá vált, csapatával együtt, még a nevük is megváltozott. Csak ez a történet maradt fenn, ami talán nem is valós.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés